Eötvös Loránd Tudományegyetem, Angol-Amerikai Intézet

Nyelvészet

A Szigorú CV-fonológia (vagy CVCV-fonológia) a Kormányzás-fonológia radikális ága, mely új típusú fonológiai vázszerkezetet vezet be. Ebben a szótag összetevői és az időzítési viszonyok szigorúan váltakozó C (= mássalhangzós) és V (= magánhangzós) pozíciókból álló tengellyé olvadnak össze, és a szótagszerkezet parametrikus különbségeit a szerkezet elágazási lehetőségei helyett az üres pozíciók engedélyezési feltételei fejezik ki. Az elmélet egyik fejleménye az a feltételezés, miszerint minden főbb szófajhoz tartozó szó bal szélét a hagyományosan #-tel jelölt határ fonológiai megtestesülése, egy üres CV-egység mutatja. E határjelölő egység üres magánhangzós pozíciójának engedélyezése motivál számos jelenséget, mind dinamikusat (a kliticizációban jelentkező váltakozásokat, bizonyos helyzetekben a gyengülés hiányát), mind statikusat (pl. a különböző nyelvekben található, szóeleji mássalhangzó-kapcsolatokat érintő fonotaktikai megkötéseket).

                 Az előadás bemutatja, hogyan alkalmazható az imént felvázolt elméleti keret az angol nyelv különféle fonológiai jelenségeinek elemzésére: hogyan következik a vázszerkezet egységei közötti laterális viszonyokból a mássalhangzók egymással való kombinálódási lehetőségeinek leszűkülése, valamint a gyengülési folyamatoknak az angol nyelvben megfigyelhető mintázata (elsősorban a zárhangok, különösen a /t/ megoszlása tekintetében). Mindez egy olyan elméleti keretet hivatott szemléltetni, mely nemzetközi szinten még kevéssé ismert, ám több magyarországi egyetem angol intézetének kutatói által használt, így az előadás betekintést nyújt a magyarországi szótagelméleti és angol fonológiai kutatások egyik fő, jellegzetes vonulatába.

BALOGNÉ BÉRCES KATALIN: Modern szótagelmélet az angol nyelv jelenségeinek kutatásában: a Szigorú CV-fonológia

Információ:

Telefon: +36 1 485-5200/4359

E-mail: karolyk@ludens.elte.hu

Az angolban igen gyakoriak a hagyományos szakirodalomban homályos jelentésűekként osztályozott metaforikus és metonimikus összetételek (pl. couch potato). De ha jelentésük homályos, akkor vajon miért jönnek egyáltalán létre ilyen típusú kifejezések? A kognitív nyelvészet képes választ adni erre a kérdésre, ugyanis e paradigma szerint gondolkodásunk nagy részben metaforára és metonímiára épül, így a metaforikus és metonimikus szóösszetételek nem kivételnek, hanem gondolkodásunk természetes velejáróinak tekintendők. Jelentésük ennek megfelelően nem homályos: a Langacker-féle hálózat-modell szerint az összetétel, mint egész egy olyan szemantikai hálót alkot, amelyhez egyik összetételi tagnak sincs közvetlen hozzáférése, azonban a tagok erősen motiválják az egész jelentését.

                 A Langacker-féle hálózat-modell (mely a jelentést enciklopédikus jellegűnek vallja) egybe cseng a Lamb-féle konnekcionista elmélettel is, mely szerint a mentális lexikon nem jelentésekből, hanem elsősorban jelentések kapcsolódásaiból, vagyis szemantikai asszociációkból áll. Ezeket az elméleteket pszicholingvisztikai kísérletek is (részlegesen) alátámasztják. Kutatások szerint az összetételek jelentésének megértése (még a lexikalizált szavak esetében is) párhuzamosan zajlik: egyszerre próbáljuk megérteni az összetétel jelentését mint egészet és visszavezetni azt a tagok jelentésére, vagyis az összes létező reprezentáció aktiválva lesz. Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy a mentális lexikon egy dinamikus, szemantikai kapcsolódásokra épülő hálózat, melynek információgazdagsága magukban a kapcsolódásokban rejlik.

BENCZES RÉKA: A kreatív összetételek szemantikája és a mentális lexikon

A morfémától a mondatig (sőt talán a „szövegig”) a listázottság fogalma a szótárat mint (nem könnyen hozzáférhető) pszicholingvisztikai kategóriát jellemzi. A lexikográfus szó-listái viszont alkalmazott nyelvészeti termékek, s mint ilyenek jól vizsgálható módon előttünk állnak. A nyelvész készítette szótár ugyanakkor – a nyelvész létrehozta nyelvtanokkal ellentétben – nem modellálni kívánja a mentális lexikont; ilyen értelemben még a leíró grammatikákra sem hasonlít. A nyelvtanoknál használható adekvátsági fokokról a szótár mint nyelvészeti termék esetében éppen ezért nem szoktunk beszélni; e szótár valamennyi vonásában különbözik az elme szótárától.

                 Mégis, mit és miért listáz akkor a szótár? Mit jelent akkor adekvát volta? Listái mennyire ad hoc jellegűek? Mi minden egyébnek a tára a szótár a gyakorlatban illetve egy ideális világban? A mentális lexikon különböző szintjeinek egységei közül a szótár listémaként melyeket regisztrálja? Befolyásolja-e mindezt, hogy egy- vagy kétnyelvű szótárról van szó?

Ezeket a kérdéseket teszi fel az előadás, s inkább a válaszadás irányát próbálja kijelölni, mint válaszokat találni. A dolgozat egy nagyobb lélegzetű munka kutatási beszámolója, amely azt vizsgálja, általában mi (lehet) az elvszerűség és a hasznos célszerűség egyensúlya, a szigorú “tudományosság” és a jó felhasználhatóság elvárásainak a viszonya, az általános–nyelvtani és az egyedi–lexikális aránya az angol–magyar kétnyelvű szótárakban.

LÁZÁR A. PÉTER: A szótár mint lista

A többi nyelvhez, így a magyarhoz hasonlóan az angolban is az alapvető szóalkotási eljárások, a szóképzés és a szóösszetétel mellett gyakoriak és népszerűek az olyan szóalkotási módok, amelyekben az új szavak nem toldalékolással vagy szavak összekapcsolásával keletkeznek, hanem az alapszavak rövidülésével vagy szófajváltással. Az előbbihez tartozó szóalkotási eljárások a szórövidülés (’clipping’; pl. csoki; lab), az elvonás (’back-formation’; pl. vádol > vád; televison > televise) és végül a betűszók (’acronyms, initialisms’; pl. ELTE; SUNY) és a szóösszevonás (’blending’; pl. tévé; sitcom), amelyeket együtt mozaikszó-alkotásnak nevezzük. Az utóbbi, a magyarban nem különösen elterjedt, de a mai angolban az egyik legtermékenyebb a szóalkotási eljárás, a szófajváltást eredményező konverzió (’conversion’), amely során a keletkező szó morfológiailag megegyezik az alapszóval (pl. zöld-fehér [melléknév] > zöld-fehérek [főnév]; (to) cook ’főz’ > cook ’szakács’).

                 Annak ellenére, hogy a konverzió a mai angol nyelvben az egyik legtermékenyebb szóalkotási mód, értelmezése korántsem egyöntetű. Egyes nyelvészek a toldalékolással analóg folyamatnak tartják, amelynek során egy zérus, azaz nem testes toldalék járul a tőhöz. Más értelmezés szerint a konverzió a párbeszéd együttműködési (pragmatikai) elve által vezérelt szóalkotás. Egy további értelmezés a konverzió a szintaktikai funkció változásából eredő transzpozíció. Az előadás a fenti értelmezések áttekintését adja, és cáfolja, hogy a konverzió a toldalékolással analóg folyamat lenne. Amellett érvel, hogy a konverzió hátterében különböző, jól körülhatárolható kognitív folyamatok által meghatározott fogalmi váltások állnak (pl. egy tárgy olyan cselekvésként való konceptualizációja, amelyet tipikusan az adott tárgy alkalmazásával lehet végezni), amelyek közvetlenül idézik elő a szófajcserében megnyilvánuló funkcionális váltásokat. Az előadás nyilvánvalóvá teszi, hogy az angol konverzió egyes eseteinek, illetve mostani termékenységének megértése a vonatkozó diakrón adatatok számbavétele nélkül elképzelhetetlen.

MARTSA SÁNDOR: Konverzió az angol szóalkotásban

State of English Conference

Támogatók:

Kiállítók: